Érdemes kockázatot vállalni egy job hopper alkalmazásával?:


Egy tavalyi felmérés szerint, amit a legnagyobb nemzetközi karrieroldalon, az Indeeden végeztek, a munkaadók 76%-a döntött már úgy, hogy inkább interjúra se hívott be egy jelöltet, mert túl gyakran váltott munkahelyet. Hogy mi számít gyakori váltásnak, arról megoszlanak a vélemények: a karrier-tanácsadással foglalkozó oldalak nagy része a job hoppingot 1-2 évenkénti gyakori váltásokkal definiálja, míg a felmérések szerint a legtöbb munkaadó 7 hónapnál húzza meg ezt a határt.

Ez a 2/3-os arány a munkaadóknál ijesztőnek tűnhet, de mára a job hopping megítélése kezd megváltozni, és sokan úgy gondolják, hogy az állásról állásra ugrálás nem feltétlenül csak rosszat jelenthet, hanem sokszor inkább egy jól megfontolt, szükséges stratégia ahhoz, hogy a munkavállaló előrébb jusson a karrierjében.

Emellett manapság azt tapasztaljuk, és különböző felmérések is megerősítik, hogy a job hopping egyre elterjedtebb; az úgynevezett millenniál generáció tagjainak átlagosan 7,2 munkahelye volt 18-tól 28 éves korukig, míg a baby boomer generáció átlagosan 11,9 munkahellyel rendelkezett a 18-tól 50 (!) éves korukig tartó időszakban. Ennek az okait legfőképpen abban kell keresnünk, hogy manapság a munkanélküliségi ráta szignifikánsan alacsonyabb, mint 10 évvel ezelőtt, ezért jóval könnyebb olyan új lehetőségeket találni a jelölteknek, amik jobban megfelelnek fizetési elvárásaiknak vagy karrierépítési stratégiájuknak.

Az egyes munkahelyeken eltöltött idő egyértelműen fontos tényező az ember önéletrajzában. Az a munkavállaló, aki nem képes legalább hat hónapig a munkahelyein maradni, a recruiter számára potenciálisan problémás eset lehet. Az ennyire gyakori váltás arra utalhat, hogy valaki nehezen tud beilleszkedni a csapatba vagy a cégkultúrába, esetleg az újdonság erejének elmúltával megunja a pozícióját, vagy nem biztos abban, hogy pontosan mit akar csinálni a karrierjében.

Másrészt nem szabad arról sem elfeledkeznünk, hogy a különböző munkaerőpiaci hatások könnyen befolyásolhatnak egyes szektorokat: ilyen volt például a 2008-as világválság okozta tömeges leépítés, és valószínűleg több iparág is ilyennel fog küzdeni a jövőben az automatizáció miatt. Ezen kívül az se elképzelhetetlen, hogy valaki sorozatosan rossz munkáltatókat fogjon ki, és a kedvezőtlen munkakörülmények miatt kelljen többször is munkát váltania.

Kérdezzünk!

A legjobb, amit egy toborzó vagy egy HR-es tehet, az az, hogy olyan kérdéseket tesz fel az interjún, amelyekkel pontosan felméri, hogy a jelöltet milyen okok vezették a gyors munkahelyváltáshoz, és mi motiválja őt új pozíciójának a megszerzésében. Amennyiben többször elbocsátották, kérdezzünk rá az esetek körülményeire, hiszen ahogy feljebb is említettük, ezek nem csak a jelölt hibájából fakadhatnak.

Érdeklődjünk, hogy az előző munkahelyein milyen pozitív tapasztalatai voltak, hiszen ezzel is sokat megtudhatunk a múltjáról, illetve az egyik leggyakrabban használt interjús kérdést is érdemes feltennünk: hol képzeli el magát a jövőben? Nem véletlen, hogy ez az egyik legnépszerűbb HR-es kérdés, hiszen ezáltal az interjúztató megismerheti a jelölt jövőbeli motivációit, és arra is választ kaphat, hogy mennyire könnyen fog illeszkedni a cég saját elképzeléseihez és elvárásaihoz.

Bízzunk a megérzéseinkben

A toborzók nagy része már biztosan találkozott olyan jelölttel, aki gondolkodás nélkül jelentkezett az álláshirdetésre – ez az interjún hamar ki is szokott derülni. Egy tapasztaltabb recruiter könnyen fel tud figyelni azokra az intő jelekre, amelyek erre utalnak, és sokszor ezeket nem a jelentkező önéletrajzából lehet leszűrni. Bízzunk a megérzéseinkben, hiszen ahogy a sok váltás sem feltétlenül a jelölt alkalmatlanságát jelenti, úgy az egy pozícióban eltöltött hosszú idő sem kizárólag pozitív dolog.

A növekvő munkaerőhiány mellett ezért a cégek úgy tudnak megfelelően reagálni az egyre elterjedtebb job hoppingra, hogy nem kapásból elutasítják az ilyen jelölteket, hanem hosszú távú karrierterveket kínálnak nekik, illetve a betanulási időszakot lerövidítve megpróbálják minél jobban kihasználni a cégnél eltöltött idejüket.